Anna Snoekstra - Hasonmás
Ezt a könyvet egy antikváriumban találtam, nem ismertem korábbról, csak a cím alapján vettem le a polcról. A fülszöveg alapján izgalmasnak tűnt, így meg is vettem.
"A tizenhat éves Rebecca Winter a tinédzserek felhőtlen életét éli: dolgozik egy gyorsétteremben, flörtöl a fiúkkal, csínytevésekben vesz részt a barátnőjével. Azonban hátborzongató dolgok kezdenek történni vele: véres foltok az ágyában, emlékezetkiesések, furcsa érzés, hogy valaki figyeli. Majd egy napon Rebecca eltűnik.
Tizenegy évvel később a városban felbukkan egy fiatal nő, aki azt állítja magáról, hogy ő Rebecca. Az öröm mégsem felhőtlen. A lány szülei, bár kedvesek hozzá, zavartan viselkednek, a régi barátai gyanakodnak. A lány felbukkanását egyedül iker öccsei fogadják természetességgel, holott egy egész bűnlajstrom írható az ikerpár rovására. Sejtelmes és riasztó események kezdődnek az új Rebecca körül is, aki elhatározza, hogy kideríti az igazságot."
Az írás maga nekem kicsit olyannak tűnt, mintha egy 16 éves kislány tollából származna, kissé kiforratlannak tűnt. Két szálon, két idősíkon fut a történet, ahol mindenki gyanús. Szép lassan bontakoznak ki a szálak. A végén pedig jön a döbbenet, abszolút nem is sejtettem (nem szeretnék spoilerezni, így többet nem árulok el). Nálam az a kategória, amit alig tudtam letenni, a fejezetek végén mindig kíváncsi voltam a folytatásra.
Az írónő első, és eddig egyetlen könyve.
Nálam 5/4,5 pont (csak a megfogalmazás miatt).
Tericum, 2018
264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634380337 · Fordította: Megyeri Luca

Senki se tud eltűnni. Mindenki létezik valahol, csak épp máshol, mint eddig.Aki szereti az izgalmakat, és a felesleges soroktól mentes sztorit, egy kis borzongásra vágyik, azoknak mindenképpen ajánlom elolvasni. Kíváncsi lennék egyszer egy filmes verzióra is.
Nálam 5/4,5 pont (csak a megfogalmazás miatt).
Tericum, 2018
264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634380337 · Fordította: Megyeri Luca
Megjegyzések
Megjegyzés küldése